Előzetes harmadosztályra vonatkozó aggodalmaink hamar elillantak, mert ugyan egy légterű a vagon és két wc van hatvan emberre, de a helyiek látszólag kedvesek, a tisztaságra és a higiéniára is adnak (pár óránként felmosnak, felsöpörnek), valamint nincsenek velünk utazó tehenek és kecskék.

Felszállás után rögtön kaptunk ágyneműt, és az emberek egyből berendezkedtek a többnapos utazásra - szerencsére nem a mi értékeinkre fenték fogaikat. (Ez így utólag vicces is, mert otthon sincsenek veszedelmes viszonyok az amúgy sokkal mocskosabb, helyjegy nélküli vonatokon, de az ember a nagy ismeretlen előtt hajlamos a legrosszabbra gondolni.) A vonaton mindenki pizsiben nyomul és csirkét eszik instant krumplipürével. Vannak olyan állomások, ahol többet időzik a vonat (20-40 perc), itt tök jó vonatra épülő helyi kereskedelem alakult ki, ahol be lehet szerezni mindenféle, a túléléshez szükséges elemózsiát.

Novoszibirszk

Tipikus szibériai kaja a krumplival, káposztával vagy tojással töltött lángos

A vagon végében lehet csapolni végtelen mennyiségű forró vizet, amire már rutinosan készültünk egy doboz teafilterrel és pár zacskó porlevessel.

Két kedves nővel kerültünk egy fülkébe, akiknek a lábához tudunk leülni nap közben - mivel mi kaptuk a felső ágyakat. Persze egyikük sem beszélt az oroszon kívül semmilyen nyelven, úgyhogy itt is csak a mutogatás maradt.

A legzavaróbb az egész utazásban az volt, hogy az ablakokat nem lehetett kinyitni és közben legalább 25 fokon főzték a társaságot. (Volt is rendesen baci támadás, ezért ettük a C-vitamint. Köszi ZsófiMarci!) Negatív élményünk igazából csak harmadnap volt, amikor egy csapat felszálló fiatal erősen bevodkázott, percenként jártak ki (az amúgy is igen frekventált) mellékhelyiségbe, valamint a mellette levő, szellőzéssel nem rendelkező dohányzásra kijelölt helyiségbe - ezáltal folyamatos volt az ajtócsapkodás és a füst.

Moszkvához közel elég unalmas a táj, mert az egész teljesen lapos és a tajga sem túl változatos ugyebár, de az őszi színek kellemesen festőivé varázsolták az egészet (már ahol egyáltalán pár méternél messzebb lehetett látni). A domborzat a későbbiekben egy kicsit mozgalmasabb, dimbes-dombos lett, ami felüdülést nyújtott, így ráláthattunk az elszórt, apró településekre. Szibériában szinte minden ház fából van, a falvak elég düledező képet mutatnak, ami kissé nyomasztó - főleg ha az ember belegondol, milyen lehet ott lakni -, de ettől függetlenül egyszer jó buli végig zötyögni az utat.