Valahol ott hagytuk abba, hogy elutaztunk egy kisebb városba, Leshanba. A kisebb alatt azt kell érteni, hogy a busz kb. 35 perc alatt át tudott száguldani rajta. Első utunk a címben szereplő, méltán híres szoborhoz és az azt körülvevő parkba vezetett. Szokás szerint nem volt egyszerű megtalálni a célállomást a fennálló nyelvi problémák miatt, de végül sikerült jó helyen leszállni a buszról.
A Nagy Buddha (ami igazából egy Maitreya-szobor, lásd: később) a maga 71 méteres magasságával a világ legnagyobb kőből faragott Buddha szobra. Az ember először a szobor fejét látja meg, a szárazföldről, majd ahogy egyre közelebb ér, úgy lát le az alatta lévő teljes testére. A fejétől egyébként egy apró lépcső kacskaringózik a szobor lábához, ahonnan jó látható a teljes szobor.
Fej és a kontyok
Lejárat a szobor lábához
Pár infó, amivel teljesebb lehet a megvilágosodás:
Buddha eredetileg a Sziddhártha Gautama nevet viselte, és a „buddha” szó valójában szanszkrit nyelven van, ami megvilágosodottat jelent. Az ősi tanok szerint minden ötezredik évben megjelenik egy Buddha, és a következő világkorszak buddhája Maitreya Maitreya lesz, kb. Kr. u. 4500 körül. Maitreya jellegzetes ábrázolása általában, egy ülő testhelyzetű nagyon kövér szerzetes széles mosollyal az arcán, és a csupasz mell és pocak a látogató felé néz.
A Buddha három folyó találkozásánál található, melyet 1996 decemberében vettek fel az UNESCO világörökség listájára. A Tang-dinasztia idejében, 713-ban kezdték meg a szobor építését, és csak 803-ban fejeztek be. Az olykor viharos folyók számos hajóbalesetet eredményeztek és az egyszerű ember a víz szellemének tulajdonította ezeket a katasztrófákat. Hai Tong nevű szerzetes úgy döntött, hogy egy hatalmas Buddha-szobrot faragtat a folyók mellé, hogy az ellenőrzése alatt tartsa a víz szellemét.
Hai Tong szobra és szerzetesi lakása
20 éves koldulás után elegendő pénz gyűlt össze a terv megvalósításához. Állítólag a szerzetest egy helyi tisztségviselő megfenyegette, hogy vagy megosztja vele a szobor faragására kapott pénzt, vagy megvakítja. Hogy a szerzetes bizonyítsa tisztaságát, saját szemeit szúrta ki az eset után. Egyébként még csak a szobor fele készült el, mikor a szerzetes meghalt, így azután két tanítványa folytatta a faragást. 90 év kemény munka után készült el a szobor teljesen.
A szobor önmagában is egy építészeti remekmű az elképesztő méreteivel, de emellett a vízelvezetését is trükkösen oldották meg a testében létrehozott rejtett csatornák segítségével, hogy a szobor belseje száraz maradjon.
Közelebbről megvizsgálva azon tanakodtunk hány ember mennyi ideje telhetett el azzal, hogy a hajában a csavarokat (1021 db konty) kifaragja. Érdekes állás lehetett...
Záróra után, sötétedéskor hagytuk el a területet és egyből bepróbálkoztunk a szemben lévő szállodába, hátha kapunk valami olcsó szállást, de ahogy beléptünk a főbejáraton a recepciós hölgy előkereste a megtelt tábláját és kirakta gyorsan a pultra. Valószínűleg nem voltunk elég jól öltözöttek, vagy nem tartoztunk az általuk elfogadott vendégkörbe. Úgyhogy ismét buszra szálltunk és visszavitettük magunkat a város központjába, ahol hamar kaptunk is egy kétágyas szobát a tér közepén álló szállodába - mondhatni potom pénzért.
Este még megpróbálkoztunk valami helyi vacsorához hozzájutni egy tipikus helyi kifőzdében, de a pincér leányzó első pillanatban el sem hitte, hogy az ő "éttermükbe" bejön egy külföldi. Aztán a kezdeti meglepetésből viszonylag gyorsan felocsúdtak és a szakács felmutatott egy adag tésztát, amire mi rábólintottunk és onnantól kezdve érdeklődve vártuk, mi fog elénk kerülni az asztalra. A kaja finom volt, de ennél sokkal jobb, hogy aznap volt a kínaiak nemzeti ünnepének utolsó napja...
