Ninh Binh kevésbé él a köztudatban, mint a korábban bejárt Halong Bay, pedig a vietnámiak szeretik párhuzamba állítani a két helyet. Míg Halong Bay a tengeren található szigeteiről híres, elvileg ugyanezt az élményt nyújtja Ninh Binh a szárazföldön. Ezt persze úgy kell értelmezni, hogy nem sós vízből bámul az ember, hanem édesvizű folyóból - ezért inkább Yangshouhoz tudnánk hasonlítani.

Miután az érkezés napján nem csináltunk semmit, így másnap igyekeztünk besűríteni a programot, úgyhogy a már megszokott módon motort béreltünk és azzal vágtunk neki a terület felderítésének.

A hajókázás mellett akad még néhány látnivaló akad a városban, amelyek igazából nem is a városban vannak. A pagodákra nem nagyon voltunk kíváncsiak, viszont van egy keresztény katedrális 30 km-re Ninh Binh-től, amit buddhisták közreműködésével építettek anno. De mivel az itt élők nem nagyon láttak "klasszikus" katolikus templomot, ezért az egész végeredménye egy félig ilyen, félig olyan, de végtére nagyon szép katedrális, ami teljesen egyedi és megkapó látvány - Krisztus mellett a jin- jang szimbólummal.

Ezt megelőzően a hotelben ismét megpróbáltak lebeszélni arról, hogy egyedileg vágjunk bele az utazásba, mondván nem könnyű eligazodni a helyi utakon és a katedrálishoz vezető "highway"-en rengeteg a teherautó és a motoros. A sztoriból annyi volt igaz, hogy a 10-es "highwaynek" nevezett poros (néhol föld)úton nem voltunk egyedül, a katedrálishoz viszont nagyjából nyílegyenesen lehetett eljutni.

A katedrális után visszamentünk Ninh Binh-be a folyópartra, hogy hajóra pattanva nézzük meg a helyi fő attrakciót. Előtte beugrottunk egy étterembe, ahol - sajnos azt kell mondanunk - szokásos vietnámi módon (duplán) átvertek minket, tovább bővítve a korábban szerzett negatív tapasztalatok listáját. Nem azt hozták amit kértünk és még többet is számláztak.

Az ebéd után csónakkal vittek végig a folyón, ami a "három barlang" nevet viseli, mivel három, folyó vájta barlangon visz keresztül az út. A gyönyörű tájat sajnos nem virágzás idején sikerült meglátogatnunk (a képeken jobban nézett ki), de ettől függetlenül is kellemes volt ringatózni a csónakban két órán keresztül.

Az evezősök főleg nők voltak, akik elképesztő ügyesen tudnak a lábukkal evezni előre, ha már a kezük elfáradt. A helyi módszer inkább a gondolázáshoz hasonlít, amit ülve, állva, félig fekve, kézzel avagy lábbal űznek. Az út végén várakozó újabb vietnámi trükkökre a könyvünk már előre felkészített, így flegma képpel hamar lekezeltük őket és visszafelé, a folyón felfelé evezve egy fél óra alatt visszaértünk a városba. Amúgy tipikus trükk, hogy vegyél valamit az evezősnek, mert szomjas, de nem isszák meg, hanem visszakerül bontatlanul a feladóhoz.

"Vegyél inni az evezősnek!"

Apropó, nők. Megfigyeléseink szerint Vietnámban minden férfi (bocsánat, fizikai) munkát nők végeznek. Hatalmas terheket visznek a vállukon, görnyednek a rizsföldeken, illetve elvégzik a "tipikus női munkákat" a konyhában, takarítanak a hotelekben, stb. Ezalatt a férfiak többsége üzletel ("hello mototaxii, hellloooo" - az utca túloldaláról), fekszik a motorján, tuktukján, a fiatalabbak esetleg felszolgáló-behajtó funkciót látnak el az éttermekben. A módosabb családfők jórészt szellemi irányítói a hoteleknek, azaz beszedik a turistáktól a pénzt, míg az asszonynép feladata a maradék munka.

Turizmus vs Vietnám: az országba érkezésünk előtt sok negatív tapasztalatról olvastunk itt járt turisták leírásaiból, de nem igazán hittünk nekik, csak egy-egy szerencsétlen esetnek véltük a sztorikat. Sajnos a saját élményeink őket igazolták. Utólag megpróbáltuk összeszámolni, hogy hány olyan helyen jártunk Vietnámban, ahol nem vertek (nagyon) át, nem loptak el semmit vagy azt kaptuk amit az előzetes megállapodásban megbeszéltünk. Sajnos nagyon kevés ilyen helyen voltunk. És bármennyire is szép a táj és olcsó az ország, de ezeket az élményeket ritkán tudja nyomtalanul feledtetni.

Egy magyar utazó mesélte, hogy Kambodzsában voltak, amikor a vezetőjük valami plusz pénzt próbált tőlük kicsikarni, megkérdezték tőle, hogy nem vietnámi-e véletlenül. Erre az emberük úgy megsértődött, hogy inkább hagyta az egészet a fenébe.

A kritika persze csak azokra vonatkozik, akik a turizmus iparágában részt vesznek, a hétköznapi emberek feltételezhetően nem ilyenek. Velük kevesebb kapcsolatunk volt. Couchsurfölni pedig nem tudtunk.

Az esti sleeper buszunk indulása előtt akadt még némi probléma a ruháinkkal, mert a mosásra beadott 3 kg helyett csak kettőt kaptunk vissza, ami kissé érzékenyen érintett minket - főleg a trekking gatyák teljes hiánya volt igen bosszantó. Meg amúgy is. Meg a hozzáállás. De az utolsó pillanatban szerencsére előkerült minden (természetesen nem a hotel jóvoltából), úgyhogy végül teljes menetfelszereléssel tudtuk elhagyni Ninh Binh-t.

Hue-i érkezésünk - részben a mi hibánkból - Zsombor mindenes kis szütyőjének lopásával kezdődött, de próbáltak nyugtatni a helyiek, hogy ez itt teljesen normális és még egészen jól megúsztuk, hogy visszakaptunk majdnem mindent - a pénzünkön kívül. Ez rányomta a bélyegét a napunk hátralevő részére, ugyanis a dollárunk nagy részének lába kelt. A hotel keresés és berendezkedés után morcosan nekivágtunk a város - nagyjából egyetlen - látnivalója, a Tiltott Város megtekintésének. Ez abban különbözik a pekingitől, hogy egyáltalán nem zsúfolt és egyelőre csak részben van felújítva. (Sok pagoda a földig lett rombolva az amerikaiak által.) De még így sem véletlen, hogy a Világörökség listájára felkerült és nagyon kellemes időutazást tehetünk a belső udvarok és pagodák hangulatos rendszerében. A gépünk sajnos lemerült, így képet nem nagyon tudtunk mutogatni róla.

Következő nap tovább utaztunk Közép-Vietnám egyik legkedveltebb városába, Hoi An-ba. Az éjszakai buszút sok alvást nem nyújtott, miután egy ismeretlen, de kellőképpen nagy bogár Dóci haján keresztül a sötétből előmászva fel nem ébresztett bennünket. Bár az adott alany félig agyon lett csapva (Zsombor félálomban elkövetett hőstette - ébren hozzá nem nyúlt volna), a busz hátsó részét elfoglaló külföldi brigád - köztük mi is - ezek után már csak a megérkezést várta alvás helyett, és újabb példány esetleges felbukkanása miatt rettegett. Ráadásul a vietek a turisták előtt szállhattak föl és foglalhatták el az összes normális helyet a buszon (nem egyformák az ágyak, még hosszban sem), ezért a többet fizető turistáknak (azaz nekünk) maradtak a kényelmetlen, levegőtlen, hangos fekhelyek, pl. hátul, összezsúfolva a motor fölött.

Egy viharos tengerparti megálló után délután érkeztünk a festői Hoi An kis városába. A hely az egyik legszebb vietnámi település, ami megmaradt eredeti formájában. Senkinek nem sikerült lebombáznia illetve egyik rendszer sem alakította át saját szájízére, így a UNESCO is úgy látta legjobbnak, ha felkerül a Világörökség listájára.

A városban egyébként nincsen kiemelt látnivaló, mert maga a város a látnivaló. Nem kell csinálni egyebet csak korzózni fel-alá a parton, vagy bemenni a piac legsűrűbb forgatagába, esetleg megkóstolni néhányat a helyi készítésű csemegék közül és élvezni az életet. A szűk utcák legtöbbje el van zárva mindennemű közlekedési eszköz elől, így csak sétáló, bámészkodó turistákkal és a hozzájuk tartozó árusokkal találkozni egy-egy séta során.  

A következő napunk délelőttjét arra szántuk, hogy meglátogattuk a "vietnámi Angkor"-t: My Sont. Ez nagyjából egy órás buszozásra van Hoi Antól, ahová ismét szervezett formában sikerült eljutnunk. Többen figyelmeztettek, hogy ha már voltunk Angkorban, akkor nem lesz nagy durranás, de mivel mi (ekkor) még nem voltunk Kambodzsában, így megkapó látvány volt a romos templomok halmaza.

A hosszas lingam-központú előadás után körbejártuk a lebombázott, de mostanra valamelyest helyreállított részeket, majd visszamentünk a kisvárosba élvezni az életet.

Szerencsére nem mi tűntünk Hoi An leggazdagabb turistáinak, ezért a percenként induló "hello you buy something, hello water, hello come in pleeease" típusú támadásokat könnyebben hárítottuk, mint pl. a középkorú német állampolgárok. Mellettük szinte észrevétlenek tudtunk maradni. Néha. Azért minket is rendesen ostromoltak és be is dőltünk párszor egy- egy gyenge dumának ("ohh, you are beautiful/handsome", kedvesen beléd karol és ekkor már tutira vesztettél), de egyben jókat mulattunk az egész abszurditásán. Mindent bevetnek a siker érdekében, és 2 másodperc múlva a következő potenciális vevőnél ugyanazt a módszert alkalmazzák. Egytől egyig mindenki. És minden turista ismeri a trükköket, de mégis övék a hazai pálya.