Nanning, az újabb kínai nagyváros, ahol mindössze egyetlen, kényszerűen beillesztett éjszakát töltöttünk, mert itt kellett átszállnunk a másnap Vietnámba induló buszra.
A délután érkező buszunkról lepattanva igyekeztünk gyors busz vagy vonatkapcsolatot keresni, hogy egyből mehessünk is tovább a városból, de ez egy lehetetlen vállalkozásnak tűnt. Először a buszpályaudvaron érdeklődtünk, ahol már csak a következő napra tudtak volna jegyet adni, majd átmentünk a vasútállomásra, ahol közel 40 méteres sor állt mindegyik jegyet áruló ablak előtt, így a kivetítőn szereplő jelekből próbáltuk meg megtudni, hogy van-e esélyünk egy aznapi vonat elcsípésére. Nem volt.
Úgyhogy beültünk egy internetkávézóba, ahonnan tudtunk magunknak keresni egy megfelelő hostelt kb. 10 percnyi gyalogtávra. Ez volt talán az eddigi legjobb szállásunk, ahol viszont az eddigi legkevesebb időt töltöttük el. Miután beszereztük a másnapi buszjegyet, bevetettük magunkat a vásári forgatagba, avagy a helyi "Night market"-be.
Bár elvileg Guangxi tartomány a kutya-macska evés központja, ilyet szerencsére nem láttunk, volt viszont minden más helyette. Nem mindegyiket nézegettük örömmel.
Óriás gyümölcs
Saslik, virsli és az étel, ami visszanéz rád
Kis csiga, nagy csiga, rák
Kötözött, élő rák
Alul: rigó, galamb, varjú, stb.
Aligátor kiehető aggyal
Szerencsére az utolsó képen szereplő krokodil-féle már nem élt, viszont hallottunk olyan sztorit, hogy Vietnámban ki lehet próbálni élő majom agyvelejének megkóstolását. Ezt nem részleteznénk.
Másnap reggel felpattantunk a Vietnámba induló buszunkra. Mivel az indulás előtt már nem sikerült megfelelő élelmet beszerezni, így az első megállóban igyekeztük ezt pótolni. Kissé fura volt, hogy senki más nem vásárolt rajtunk kívül, de hát ez az ő dolguk. Aztán a második megállóban kiderült, hogy a buszúthoz ebéd is jár, amit valószínűleg kínaiul el is mondtak nekünk, csak nem voltunk képesek megérteni. Úgyhogy miután bevásároltuk romlott édességekből (ez persze csak utólag derült ki), kaptunk egy egészen finom menzakaját a határ előtt. Az ebéd végeztével a nyugati (potenciálisan naiv) turistákat megszállták a pénzváltó "jóakarók" és mivel nem voltunk tisztában a váltási árfolyamokkal, sikerült is átverniük kb. 1500 Ft-tal. Bár erősen gyanakodtunk, hogy nem ez lesz életünk legjobb üzlete, mégis belementünk a bizniszbe, mert kellett némi vietnámi pénz szükség esetére. Később eszméltünk rá, hogy kevesebb, mint féláron váltották át a yuanunkat dongra, amely arány meghaladta minden képzelőerőnket pofátlanságukat illetően, de mi voltunk az ostobák persze... Amúgy a dong egészen hasonlít a régi román lejre, a rengeteg nullájával, színvilágával és műanyag tapintásával egyaránt. Viszont nagy mázlink van, mert épp 100-zal kell osztani a dongot, hogy forintosodjon, valamint a dollár-forint árfolyam sem túl bonyolult a 200-as szorzóval. Csak a nullák mennyiségére kell erősen koncentrálni.
Sajnos azóta rengetegszer tapasztaltuk, hogy Vietnámban az embert lépten-nyomon megpróbálják átejteni: nem azt adják, amit kifizettél, "elszámolják" magukat a végszámlánál stb., ami egy elég idegesítő dolog mindamellett, hogy amúgy is többszörösét kérik el a turistáktól, mint amennyit a helyi embereknek kell fizetniük egy-egy dologért. De ez legyen a legnagyobb bajunk, egy éjszaka egy olcsó hotelban 1000-1200 Ft/fő körül mozog. És ebben mér néha benne van a reggeli is. A 90 %-ban amerikai, angol, francia és német turistát valószínűleg nem hatja meg az 1-2 dolláros többlet, amit rájuk/ránk akasztanak, talán ezért is lehet, hogy ipari mérteteket ölt a turisták lehúzása. Errefelé a fehéreknek mindent dollárban mérnek és természetesen mindenkiről azt hiszik, hogy az említett nemzetek egyikéből való. Általában, ha megkérdezik, honnan jöttünk, többször, hangosan meg kell ismételni, hogy "from Hungary" és akkor kapunk egy kedves mosolyt, amiből sejthető, hogy nem sok fogalma van mit is kezdhetne velünk, esetleg megkérdezik a beszélgetés folytatásaként, hogy németül, angolul vagy franciául beszélünk-e otthon.
Visszatérve az utazásunkra: A határon a kínai busszal nem lehet átlépni, úgyhogy letessékeltek minket és egy apró, nyitott mikrobusszal elvittek az ellenőrzési pontra. Ott először a kínaiak vizsgáltak át minket többször, majd a vietnámi oldalon csekkolták oda-vissza az útleveleinket - ritkán látnak ilyet. Utána újabb kisbuszos túra a nagy buszig - ami persze szintén kínai -, majd irány Hanoi, Vietnám jelenlegi fővárosa.
