Moszkvából Irkutszkig 5 időzónát léptünk át, úgyhogy a moszkvai kettővel együtt már +7-re vagyunk Budapesttől (bár le vagyunk maradva a sztorizással, de ez jelen időben is igaz). Ennek megfelelően szét is voltunk esve rendesen. Irkutszkba mindig hajnalban érkezik meg az expressz, így az ottani hostelben (Baikal Hostel) mindenki hasonló problémával küzdött, mint mi: nem bírtak átállni a helyi időzónára és a vonaton a baci hadjárat miatt sokan náthásak voltak.

Lélekben úgy készültünk, hogy az állomáson töltjük az éjszakát, de egy igen népes roma család (kb. 20 fő) fokozatosan megszállta a várótermet, és egy idő után alig látszódtunk ki a csomagjaik közül, ezért jobbnak láttuk, ha más fedezék után nézünk.

Szerencsénkre összefutottunk egy csapat svéd fiatal sráccal, akik hozzánk hasonlóan rettentő tétován keresgélték a lehetőségeket, hogy hogyan tudnának a Baikal hostelhez eljutni. A helyieket ott sem ejtették a fejükre, egy rakás taxis ajánlgatta nekünk, hogy elvisznek - de persze egyik sem beszélt angolul. Aztán mégis találtunk valakit, aki meg akart győzni, hogy sokkal jobb hostelt tud (sokkal messzebb), de végülis közös erővel rávettük, hogy a lefoglalt szálláshoz vigyen. Nekünk csak annyi volt a bökkenő, hogy az érkezés utáni kis időre már nem akartunk szállást foglalni, ezért kértük, a fogadó hölgyet, hogy valahol hadd dőljünk el. Kaptunk is egy ágyat ketten, ami ez esetben maga volt a mennyország, mert a vonaton, Irkutszk előtt pár órával (éjjel fél 2 körül) felverik az embert, mert ki kell takarítani mindent és alvásra nem igen maradt idő.

A hostel amúgy kellemesen családias hangulatú volt, egy-két dolog hibádzott csak. Például - mint utóbb rájöttünk - nem ide foglaltunk szállást, hanem a Baikaler hostelbe... De nekik nem volt név szerint rögzítve az érkezők névsora, ezért ez csak a következő éjszakán okozhatott némi fejtörést az ügyeletes recepciós leányzónak, mi viszont kellemesen aludtunk. Két lány dolgozott itt, Irene és Sveta, akik kétnaponta váltották egymást. Ami egyáltalán nem volt szimpi a vendéglátásban, hogy az udvariasság látszatát keltve a lehető legtöbb bőrt megpróbálták lehúzni rólunk. Azért az egy ágyért is - amibe reggel 6-kor feküdtünk le néhány órára - két ember teljes szállását kellett fizetnünk. Ezen kívül az internetért percdíjat kértek, ami ugyan nem volt vészesen drága, de a legrosszabb modemes korszakot idézte föl az emberben. És mindenki arra az 1 gépre várt. Elhatároztunk, hogy a vonatos élményeket kicsit feldolgozzuk, mielőtt újra vonatra szállnánk, ezért maradtunk még pár napot, a Bajkál tavat úgyis meg akartuk nézni alaposabban. A többi napra viszont nem volt szállásunk, de mivel szerencsére Irkutszk tele van hatalmas panelekkel, ezért a miénkben is akadt egy kétágyas kiadó szoba fél emelettel följebb, amit Sveta lebizniszelt nekünk és ráadásul olcsóbb is volt. De a szállásadónkkal nem volt közös nyelvünk, ezért Irene (a rámenősebb) ügyintézőnk szépen visszaterelt minket a hostelbe "go home, guys" és azt állította, hogy a szoba foglalt, a hostelben viszont már megüresedett néhány hely. Ez persze kamu volt, mert Sveta mást állított, de mit tehettünk, újból visszaköltöztünk...

Irkutszk egy elég zord szibériai nagyváros, de közelről barátságosabbnak tűnt a többinél, ami mellett elhaladtunk (pl. Novoszibirszknél). Megérkezésünk napján sétáltunk egyet a folyóparton és megnéztünk a sétálóutca környékét is.

Hajdanán egyébként nagyon szép épületek állhattak itt, egészen western hangulatot áraszt sok utcarészlet, de a panel építkezés ide is betette a lábát, ahogy kell.

Geológusoknak csemege

Lenin atyánk

Szombat délután lévén, a város tele volt esküvőkkel és az ahhoz feltétlenül szükséges limuzinokkal. Na meg persze normál utcai viseletben sétáló nőkkel.

Ez a normális

Következő napot egy gyors jegyvásárlás után a Bajkál tóhoz történő utazásra szántuk cseh haverunkkal, Peterrel együtt, de sajnos az egyes számú program több órába telt, így csak egy jégtörő hajót (Angara) volt időnk megnézni (stílszerűen 15 fokkal hidegebb időben). A vonatjegyről csak annyit, hogy a 6. ablaknál sikerült csak eljutni oda, hogy ne küldjenek tovább egy másik ablakhoz (addigra bejártuk a teljes épületet oda-vissza). Az Irkutszk-Peking útvonalon csak másodosztályú helyek vannak, úgyhogy olyan drága volt, hogy ki sem tudtuk egyből fizetni, mert minden készpénz és bankkártya limitünket meghaladta az összeg. Ez rányomta a pecsétjét a délutánunkra (meg egy kicsit a következő napunkra), és elhatároztuk, hogy ezentúl spórolni fogunk. Oroszországban ez viszont nem egyszerű.
 

A közlekedés itt már kezd eltávolodni az európai normáktól, a gyalogos jobb, ha résen van, ha át akar kelni a zebrán, az autósok pedig a dudát használják mindenféle kommunikációra. A nagy buszok 10 rubelbe kerülnek, ami 70 Ft-nak felel meg, a minibuszok, amik magán üzemeltetésűek, 12 rubelesek. A belső terüket különböző lelógó függönyökkel teszik egyedivé, amitől csak kilátni nem lehet, de nagyon fílinges. Fizetni leszálláskor kell az első ajtónál - mi természetesen először fordítva próbálkoztunk, nézett is ránk a sofőr értetlenül. A magán + állami rendszer működési elvére és összehangolására nem sikerült rájönnünk, de az biztos, hogy sűrűek a  járatok, nem zárják be az orrod előtt az ajtót (ugyanis saját zsebre dolgoznak) viszont a minibuszok addig nem indulnak el, amíg minimum 100 %-ig meg nem telnek. Akkor lepődtünk csak meg, amikor egy 120 kilós fazon akart az ölünkbe ülni, mert volt még 20 cm kihasználatlan hely az ülésen. 

Harmadnap két új germán haverunkkal megkerestük a buszállomást és elvitettük magunkat a Bajkál tóig. A megérkezésünket egy kissé gyanús saslikkal ünnepeltük meg, majd elindultunk a tó partján egy sétára, amit az ottani turisták javasoltak. Út közben megláttunk egy kilátónak tűnő objektumot, amihez úttalan-utakon felküzdöttük magunkat. Sajnos odaérve kiderült, hogy a kilátónk egy - feltehetően - katonai objektum, amire persze nem lehet felmenni.

Philippel és Gregorral

Menet közben volt még egy kis havazás is, hogy mindenből kapjunk egy keveset. Visszatérve Lystviankába (ez a tó melletti falu neve) némi melegedés után fogtunk egy hazafelé tartó buszt és visszatértünk Irkutszkba. 

(szerk. megj.: Ide még jött volna egy videó, ha Zsombor nem aludt volna el... talán holnap)